Kubatov holland technikát ígér az új Fradi stadionba
Kubatov Gábor a Facebookon lelkendezett, milyen profi eljárások és technikák vannak az Amsterdam arénában, azt ígérte a drukkereknek, azokat az új Albert Stadionban is meg fogják valósítani.
Kubatov Gábor a Facebookon lelkendezett, milyen profi eljárások és technikák vannak az Amsterdam arénában, azt ígérte a drukkereknek, azokat az új Albert Stadionban is meg fogják valósítani.
A Fidesz pártigazgatója szerint az előzetes regisztráció egyforma választási eljárást biztosít a magyarországi és a határon túli magyaroknak. Szerinte igazságosabb és arányosabb választási rendszert hoztak létre.
A Szerencsejáték Zrt. 250 milliós támogatása után a Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 50 millió forinttal dobta meg a Fradit idén tavasszal - írja az Átlátszó blog. A Fradi támogatói listáján négy fővárosi kerület és a Gázművek is szerepel.
Roderick Duchatelet-ről, az Újpest tulajdonosáról, meg azokról, akik saját tőkével szállnak be a magyar futballba, a sportágból és a sportág környékén élők úgy gondolják, ő dúsgazdag, tehát két kézzel szórhatja a pénzt. A belga először alig érti ezt a felvetést, hiszen az ő fejében úgy áll ez össze, hogy a pénzt nem az szórja, aki megtermeli, hanem ellenkezőleg: aki csak úgy kapja.
Már hivatalosan is eldőlt, hogy Gyürk András irányítja a 2014-es választások előtt a Fidesz kampányát - írja a keddi Népszabadság. A kormányoldalon hosszú kampányra számítanak a regisztráció és a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 színre lépése miatt.
Egyelőre nem kellett bíróság előtt nyilatkoznia Kubatov Gábornak arról, hogy valóban nyilvántart-e a Fidesz olyanokat is, akik nem az ő szimpatizánsaik. A Fidesz pártigazgatója által Novák Előd ellen indított perben egyelőre csak az a kérdés, rendelkezik-e Kubatov állambiztonsági ügynöklistákkal. Ő azt állítja, nem, és a jobbikos képviselő is csak sejti, hogy esetleg mégis.
Az odáig rendben van, hogy futballpálya-építési bélpoklosok járják az országot, de gyalázatos az az egyoldalúság, ami a futball mindenhatóságát mutatja. Egy kerülettel odébb, az MTK-tól munkadíj-fizetés elmaradása miatt távozik minden idők egyik legsikeresebb magyar edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin, és az is előfordulhat, hogy abbahagyja az edzősködést is. Nincs itt valami, mondjuk úgy, intellektuális defektus?
A budapesti, Kossuth téri állami ünnepségen részt vevő óriási tömeg azt mutatta, hogy az emberek többsége megérti és támogatja a kormánynak az ország érdekében tett erőfeszítéseit - mondta Kubatov Gábor, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán Kiskunfélegyházán.
Mindent lehet jobban csinálni – Kubatov Gábor szerint ez az üzenete annak, hogy az MSZP nyerte hétvégén az időközi önkormányzati képviselő-választást Sopronban. A Fidesz pártigazgatója a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta, hogy továbbra is képes egyszerre ellátni a pártigazgatói és a Fradi elnöki feladatait.
A Fidesz pártigazgatója nem változtatna a jobbodali pártszövetség stratégiáján, a Jobbikkal nem közösködnének, mert az "csak hőzöng", és az MSZP-re hasonlít, az előzetes választási regisztráció pedig szerinte nem antidemokratikus. Kubatov Gábor minderről a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt.
Nem lehet összemosni a „Kubatov listákkal” a legálisan, beleegyező nyilatkozat útján gyűjtött adatokat – mondták a hvg.hu-nak az ellenzéki pártok politikusai. A Fidesz pártigazgatója a köztévében azt mondta, ha van „Kubatov-lista”, lennie kell „Mesterházy-listának” és „Vona Gábor listának is”.
A Fidesz pártigazgatója szerint az előzetes választási regisztráció bevezetése nem érint alapjogokat és nem jelent előnyt egyetlen pártnak sem – Kubatov Gábor erről az M1 csütörtök reggeli műsorában beszélt.
A Nemzeti Sport azt állítja, korábban megjelent, így legálisan vették át azt a cikket, amelyről az FTC vezetése hétfőn azt állította, hogy kilopták a fradi.hu szerkesztőségi rendszeréből.
Az FTC vezetését, vagyis egyúttal a fideszes Kubatov Gábor elnököt bírálja a Heti Válasz publicisztikája, amiért úgy menesztették a csapat edzőjét, Détári Lajost, hogy erről neki nem szóltak időben.
Bontással és azonnali építéssel januárban megkezdődhet az új Fradi-pálya építése - mondta el a Magyar Nemzetnek Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke.
Kubatov Gábor, az FTC elnöke a Facebookon tett közzé egy bejegyzést, amelyben ismételten saját játékosainak teljesítményét minősíti kritikus hangnemben.
Lezsák Sándor az Országgyűlésről szóló törvény biztosította keretek közt végleg kitiltotta Novák Elődöt a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájából, miután a levezető elnök szerint a tárgytól eltérően beszélt a Kubatov Gábor nevével fémjelzett listázásról a Jobbik képviselője - derül ki a Jobbik közleményéből.
Gyanús lett a Fradi-szurkolóinak saját csapatuk Pápa elleni veresége. Az NB I 27. fordulójában a kiesés elől menekülő Lombard-Pápa 2-0-ra nyert az Üllői úton.
Elnézést kért a szurkolóktól Kubatov Gábor FTC-elnök azt követően, hogy a csapat hazai pályán kikapott a kiesőjelölt Pápától. A klub vezetése az utolsó hazai meccsre ingyen engedi be a szurkolókat, és a bevételkiesést a focistákkal fizetteti meg - írja a Blikk.
Péntek délután mutatta meg először Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a csapat leendő stadionjának a látványterveit - számolt be a fradi.hu.